Augusztusi ősz

Reggel van. Nufi vizsgájára készül. Grafikus lesz, talán már a vonaton ül Budapest felé. Odakint a kutyánk ugat, és előttem a bögrében kamilla tea gőzölög.

Sokáig nem volt kedvem írni. Valójában semmihez nem volt kedvem, még amit szeretek, az is nyögve, akaraterővel indult, és mindent észrevettem magamon, amit korábban nem. Néger törzsről maradt meg a fejemben a mondat, ha egy testrészt megneveznek, azt jelenti, hogy fáj. Ezt ellen tiltakozott az agyam, de "Ne gondolj a fehér elefántra, és akkor sikerül aranyat csinálni". Tehát a fehér elefánt még a vécépapíron is felsejlett.

Akkor hát induljon a mandula. A gerincem miatt fontos tornámat kezdtem hosszabbítani, bővíteni mindenféle mozdulattal, és cikázva a témák között olvasni a könyvtáramból a mindig félretett könyveket. Bár ez már tavaly, a DOS, Windows könyvekkel indult, meg orosz írókkal. Nufival Jókait olvastunk, Karinthy Ferencet, most Herczeg Ferenc van Mézga Aladár különös kalandjaival párhuzamban. Ez utóbbi rojtosra olvasott könyvem, a hátlapját nem is találom, gyermekkoromból állandó, és felszínen tartott könyv. Kellettek a poénjai a mindennapokhoz, akár Rejtő Jenő mély emberismerete.

Anyu persze itt van most is. Elég csak Rozival átmenni a 22-be. Ott leemelem a napozó ágyat a diófa alá, végigdűlök rajta és simogatom, feladja a tappancsát, nem mozdul mellőlem félóra hosszat. Konganak a szavak, az utolsó idők párbeszédei. 

"- Jó reggelt!

- Itt vagyok.

- Én meg nem ott.

- Vettem észre."

.....

Aztán amikor már a kórházban hívtam. 

" - Nem bírtam tovább, megnyomtam a gombot."

Ez a gondos órát jelentette. Jöhetett a mentő, és vihette. Minden bekészítve hónapok óta sportszatyorba.

A névnapján jó kedve volt. Reggel telefonban mondta, hogy már nem kérte fájdalomcsillapítót sem. Éjfél után pedig csörgött a telefon, hogy már nem él.

A tetőn ott van a cégnél leselejtezett Precisa 3400-as irodai számológépe. Az övé is, meg egy másik (ami Gizié volt, nem működik). Az anyué hibázik. Ki kellene mosni benzinnel a nyomdáját, mint régen, és beolajozgatni. Ott a fejemben, mert a múlt és kézen fogva jár a jelennel. 

A gyümölcsszedéstől nem veheti el az időt. Reggelit készítenem kell. Ebédért menni kell, bevásárolni szintén. A háború hírei sem hagynak hidegen, de vannak még ki nem élt részei a múltamnak. 

Ez így bonyolult, inkább mondok példát.

A szakmám elektroműszerész, és maradtak fehér foltok. A régi rádiók mindenféle tekercsekkel és állítható kondenzátorokkal pontosíthatók. Amikor a Villkész munkaasztala mellett hibákat kerestem, ezeket nem kellett, de nem is lehetett ellenőrizni. Műszer, idő sem volt hozzá. Most pedig a számítástechnika korszakában elérhetővé vált nekem is. Itt vannak köröttem ezek a kütyük. Drótok, és Mézga Aladár-féle lehetőség, hogy 'esernyőből legyen antenna'. Hogy zsemlekibelező készüléket készíthetek kávédarálóból.  

Ezen kívül ott a telefonmánia. Ebből nekem a táblagép lett. Mindenre (is) jó. Önti a híreket, regények, kapcsolási rajzok, levelezés, cset, az okos órám lekérdezése. Akaraterő kell, hogy csökkentsem az üzemidejét. Sokat rontott a szememen is. Az olvasószemüveget pedig gyűlölöm. Becsillan, akárhogy takarítom, ha másfelé fordulok, homály... Amíg süt a nap, nem is használom. Egy kontrasztaránytól le tudom tenni. A fényképezőgéptől megtanultam, hogy a mélységélesség a pupilla összehúzódásával javul. 

Közben felhívtam Nufit. A vonaton is tanul. Szórja a megtanult nyomdatechnikai ismereteket, és fél, hogy nem érti pontosan a lézernyomtató működését. Ha pedig a szelénhengerről és a koronaszálakról mesélnék, akkor csak belezavarodna. Ráadásul már én is elfelejtettem hozzá a szavakat. Más nyelvet használ minden szakma. Ezt még a mesterséges intelligenciánál is tapasztalom. A DeepSeeket használom. Kérdezgetem, mint óvodás az anyját-apját. Aztán ha angol nyelvterületről fordított szakszót használ, fel kell fedeznem, mire hogyan érti. A mi időnkben még a német szakirodalommal volt szinkronban a magyar. A jutubis videókban is VHF-nek fordítják az UKW-t. Pedig magyarul tükörfordítás URH,  az ultra rövid hullám. Nem a nagyon nagy frekvencia rövidítését használjuk. Na meg puffogok a régen megszokott képcső helyett a mai fiatalok CRT-t mondanak. Az angol rövidítés kimondva hosszabb is, mint a magyar. A régit bárki, egy nagymami is megérti.

Elfogyott a kamillám. Tegnap kiegyengettem egy forgókondenzátort, visszaforrasztom, s megnézem, mit muzsikál vele a VEF206 rádióm.

Az önzésről

 Temetés

Itt vagyok megint a lélekgyógyászom előtt. Újra írnom kell. Ki kell kínoznom magamból a tegnapot.

Egy felnőttek között magára hagyott kisgyermek sírt-zokogott a 61 éves testben. Mint amikor egy éves lehettem, kórházban hagyott anyu, de aztán értem jött. Aztán elment az apám, s ő már nem tért hozzánk haza. Majd dédnagymama, nagyapa, és ki előttem jártak. Akik miatt én vagyok. Most pedig az anyukám fényképe állt egy fadoboz előtt. Emberek voltak köröttem, akik ismertek, de nem akartam őket látni. Csak a dobozt nézni. Csak a fekete terítőt, és inkább nem hallani, amit Péter mond. Péter most fekete munkaruhájában pap volt. Anyu kérte két éve, hogy ő búcsúztassa.

Próbáltam megfeszíteni izmaim. Lassan, mélyeket lélegezni, de a torkom nem engedett. Fáztam. A fekete kabátom gallérját húzogattam a nyakam köré. Tudtam, hogy nincs önuralmam. Csak teltek a papírzsebkendők. Fel kellett állni. Először még ülve maradtam. Másodszor Nufi felállított. Péter beszélt, idézett a kurta életrajzból, amit írtam anyuról. Az énekkar is énekelt. Kriszti és Bella hangját külön felismertem. Miről szólt? Nem jutott el az agyamig. A zenében a szöveg a legkevésbé sem fontos nekem.

Aztán már indultam volna a felnyitott sírhoz, de Nufi visszafogott. Előbb a doboz. Ballagtam a doboz mögött, és nem vettem le róla a szemem. Nem akartam látni az embereket. Csak a dobozt. A dobozt kivették a tálcából, és egy négyszögletes terítővel a sírba eresztette egy férfi. Aztán lapátolt, betakarta földdel. Most nyújtotta jobbját Péter, aztán Kriszti és rokonok és ismerősök. A végén pedig Katica. Unokatestvérem, kit legalább 30 éve nem láttam, és én ott zokogtam a vállán, és már mindegy volt, ki mit gondol. Bömbölt a kisgyerek, akit magára hagyott az anyja a felnőttek között.

Fekete karácsony

 

Karácsony.

Egy nehéz életút zárult ma hajnalban.

Anyukám még a háború idején, 1943-ban született Diósgyőrben. Nagymama gyalog tolta Komjátiba babakocsin két nap alatt. Szendrőben aludtak meg rokonoknál. Nagyapa két év múlva meghalt. Nagymama visszatért Miskolcra, és újból férjhez ment. Anyu mostoha apa mellett nőtt fel, de legalább békeidőben. 19 évesen ment férjhez. Apám és ő is iszákos családból menekültek egymáshoz a mai ésszel fel nem fogható körülmények közé. Egy évre rá megszülettem. Apám zenész volt. 1968-ban magunkra hagyott. Anyu egyedül nevelt 16 éves koromig. Akkor lépett új házasságra Laci bácsival. Sajnos az alkohol ezt a házasságot is tönkre tette. Ötven éves koráig Laci bácsit több elvonó után juttatta szociális otthonba, de ott is tovább gondoskodott róla. Róla is. Eztán lett jobb az élete, mert végre Laci bácsi végleg letette a poharat, és mint élettárs visszatérhetett az otthonukba. Húsz éve pedig, hogy én is megtaláltam a páromat, boldognak is láthattam. Az idő viszont fölötte is elszállt. Négy éve halt meg Laci bácsi, és az egyedüllét nem tett jót anyunak. Egy hete került kórházba.

Hajnalban hívott egy orvos, hogy már nem tér haza.

2024 December 26

 

 

Köszönöm Dóra!

 A három tündérről szeretnék mesélni. Egyikük keresztnevét kérdeztem csak meg. Ő volt Dóra.

Tegnap indultam Miskolcra anyukámhoz. A hideg beköszöntével begyújtani a gázkonvektorokat, és meglátogatni.

A vonat megállóban türelmesem kémleltem Tornanádaska irányába, és feltűnően még a vonat fényei sem gyúltak ki.

Sűrű kocsisor érkezett az úton, el is vonta a figyelmem, aztán telefonáltam Nufinak. Ő kiderítette, nem is jön, és a szilasi buszt sem fogom elérni 10 perc alatt... legalábbis nem nézte ki belőlem.

Sötétségből fénysugár, megállt egy autó, és kiszólt egy lány, elmennék-e velük Edelényig. A vonatra hiába várnék, mert Miskolcról küldenek mozdonyt érte Nádaskára, ott romlott el, és az órákba telik.

Megköszöntem, és beszálltam hozzájuk. Rozsnyóról hozta - tervek szerint Nádaskáig - egyik utasát, s ott szállt be egy edelényi lány. Engem pedig Komjátiban vett fel. Edelényből már busszal utaztam tovább. 

Szerencse, vagy az őrangyalom? Tegnap éppen három is jutott. 

Még egyszer köszönöm a fuvart, és a kellemes beszélgetést mindnyájuknak!

    

Átugrott szavak

Régen egy szuszra írtam meg a szövegeim, s ha volt benne hiba, kiment egyenesen.

Most újraolvasom, és betolok szavakat, cserélek kifejezést. Nufitól tudom, mennyire nem lehet követni a fonalat, ha nem mindennaposan vagyok kapcsolatban a befogadóval. De még a környezetem is lemarad. Vagy, mert nem is érdekli, vagy mert úgy érzi, már ismeri a történetet.

Pedig a történet újrafogalmazása minden esetben hordoz kapcsolatot a pillanattal. 

Szörnyű, de nem mindenkiben élek teljes elmémmel, és ez késztet magyarázkodásra. Magyar rázkódásra.  Bele kell rázni a kapcsolatot. Belebővíteni, és attól elmegy a poén, s újra, újra rágni, mert a poénra szükség van. Szűkség. Már az is baj, ha hosszú. Ha a mama születése előtt 9 hónappal kezdem a témát, én is elvesztem a köldökzsinórt. Ha viszont nincs  benne a gyermeki rácsodálkozás... emléke. Na akkor hamissá, mesterkéltté lesz.

Viszont ha belepótolom, toldom-foldom, szakadt benyomást kelt.

Jobb is másnap-harmadnap visszatérni a pontért, a  VÉGE feliratért.

Csak el ne felejtsem, mit is akartam mondani! Mert az nem a kiváltó pillanat. Addig elviszi a gondolatfolyam a téma zömét, s a hordalékban meg kell lelni az aranyrögöt.

Ablak

Mostanában inkább csak mikroprojektekbe fogok. (Puff egy ronda idegen szó.)

Még szilveszter éjjelén fogadtam, hogy minden hónapban befejezek egy megkezdett, és félretett munkát magam körül. Úgy áprilisig számon is tartottam, aztán elfelejtettem, hogy fogadalom. De tényleg befejeztem rég szétszedett akkutöltőm javítását. Mert volt másik működő, ez félretehető volt. Levágtam a fürdőszoba ajtó alját egyenesre, mert túl gyakran csikarta a járólapot, és aki utoljára igazított rajta, cakkosra hagyta. Évek óta mérgelődtem a lyukas széken ülve, de amint befejeztem a műveletet, és kezet mostam, már máshol járt az eszem.

Most a szeptemberi befejezni való a spajzajtó volt. A kitört üveg helyét sebtében furnér lappal pótoltam, de sokszor kiesett, és nyáron ki is vettem, hadd járjon a levegő az előszoba felé. Délelőtt a kávéfőzőre várva a padláson megmértem a tárolt üvegeket, és találtam megfelelőt.  Usgyi az állásért, a gittért, és még az üvegvágót is hamar megtaláltam. Sikerült a méretet is hibátlanul letörni. Aztán jött a czumi. A gitt beszáradt, de hiába szotyakoltam fel étolajjal, kevés lett. 

Irány Szilas. A Coop boltban sokféle-mindenféle van, de gitt nem volt.  Vettem helyette szilikon pasztát. Az ajtó is fehér, a paszta is az. Itthon még ki kellett mosnom az olajos gittmaradékot, és azzal ment el a legtöbb idő. Alá is nyomtam, fölé is, és vágtam vékony lécet a gitt hézagba. Nekem jó lesz. A kulimászt takarja a fa, valamennyit a gél még a rezgésből is csillapít ajtó nyitáskor-csukáskor, és ha 'kikeményedett', vagy ahogy most mondják, befejezte a térhálósodást, komolyabban le is mosom. Ma még csak óvatosan törölgettem le a foltok nagyját.

Na, és hogy mitől mikroprojekt? 

Nem kezdek hosszabb munkába mostanában. A nyár annyira visszavette a teljesítményemet, mint korábban a katonaság. Ott sem tudtam semmit a magam ritmusában tenni, 

Mondjak példát?

Itt van Józsi motorja. Nem magyarázom el ki a Józsi, csak jó haver itt. Elütötték valamikor motorozás közben, és amíg ő felépült, a  mocija leépült. (Nem tudtam kihagyni) De hurcolta fűhöz-fához. Fizetett, de a motor ma sem megy. Ha beindul, megáll. A leghosszabb újta 30km volt sok-sok € díj után is. Mondta, hogy kimosták ultrahangos mosóval az injektorát, és megkért mossam át én is. Ez volt a kezdet, majd rendelt újat, attól sem gyógyult meg. Tudja, hogy nem értek hozzá, de mégis nézzem meg. 

Órákat ültem mellette, (40 fok árnyékban)  és még arra sem jöttem rá, melyik bigyó mi rajta. Aztán - egyszer élünk -  rendeltem OBD olvasót. Majd az megmondja, hogy mi a kínja.

Tegnap nekiültem megkeresni a motoon a csatlakozó aljzatot, de nem volt. Viszont lekövettem a vezetékeket, és már tudom, melyik doboz a gyújtás teljesítmény meghajtója, és melyik a 'kompjútere'. Feltöltöttem az akkuját, és be is röffentettem, de csak amíg húzom a gázt, addig él, alapjárat nincs, és az akku hamar lemerül. A töltésjelző lámpa is hol világít, de inkább nem. Józsinak az utolsó műhelyben azt mondtak a OBD olvasó minden hibát jelezett. 

Mostani logikámmal a generátort, pontosabban a diódáit tartom gyanúsnak. Ha hamar lemerülés, és a hibakódok tömkelege is tranziens jelenségekre utal a villamos hálózatában.  Tehát meg kell keresnem a gencsit.  

Ja, és a motorhoz a hibakód olvasónak valami plusz kábelátalakító kéne. A NET-en láttam, és majdnem annyiba kerül, mint a kódolvasó. Viszont megvárom Józsit, mondja meg, látta-e egyáltalán azt, hogy kódolvasót dugtak a motorjára. 

-------

Ez az ajtó ma kinyitta  ( :-) nagymama mondta így rég) a gondolkodó részt az agyamban. Most, hogy jól belakmároztam a frissen szedett gombából, minden egy kicsit szebb a világon.

 

Emlék

 

Elengedtem egy nyusziléggömböt.

Gyerekként azt hittem, az enyém is fel fog szállni, mint a rajzfilmekben.

Hát nem. Nem repült fel. Elgurult, pattogott, mert a szél mozgatta, s szaladhattam utána. Aztán durr.

Sírásra görbült a szám. Apám nevetett rajtam, vigasztalni próbált, de a gumirongy nyálasan lógott a rózsatüskén.

Minden mozzanatra nem emlékszem vissza. Talán egy kék kútnál lemosta, és szívott belőle kis lufit. Azt pedig addig forgattuk, amíg nagyot pukkant, és még egyet, még egyet, még egyet.

Az már érdekesebb volt. Még jobb is, mint maga az egész.

Elengedtem egy nyusziléggömböt.

Gyerekként azt hittem, az enyém is fel fog szállni, mint a rajzfilmekben.

Hát nem. Nem repült fel. Elgurult, pattogott, mert a szél mozgatta, s szaladhattam utána. Aztán durr.

Sírásra görbült a szám. Apám nevetett rajtam, vigasztalni próbált, de a gumirongy nyálasan lógott a rózsatüskén.

Az egészre nem emlékszem vissza. Talán egy kék kútnál lemosta, és szívott belőle kis lufit. Azt pedig addig forgattuk, amíg nagyot pukkant, és még egyet, még egyet, még egyet.

Az már érdekesebb volt. Még jobb is, mint maga az egész.